Hírek

National Taiwan Normal University (NTNU)

Tízfős tajvani delegációt látott vendégül a Testnevelési Egyetem (TE) vezetősége és a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága. A több éve komoly kapcsolatnak tekinthető National Taiwan Sport University (NTSU) révén kerültünk összeköttetésbe a National Taiwan Normal University (NTNU) koordinátorával idén nyáron.

Megkezdődött a Társadalmi innovációk-Új módszerek projekt a TE-n

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló Társadalmi innovációk-Új módszerek kidolgozására irányuló projekt a Testnevelési Egyetemen 2018. június 1-vel vette kezdetét.

Oktatási-képzési együttműködés hazai sportági szakszövetségekkel

A Magyar Evezős Szövetség, a Magyar Íjász Szövetség, a Magyar Tenisz Szövetség, valamint a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke és a Testnevelési Egyetem vezetői is kézjegyükkel látták el azt az edzőképzéssel kapcsolatos megállapodást, amelynek alapján kiemelt sportszakmai együttműködés kezdődik a sportágak és az egyetem között.

Határozott HÖK-elnöknő

A napokban lezajlott a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) tisztújító küldöttgyűlése, amelyen eldőlt, immár Szaplonczay Makrina a HÖK elnöke, a szervezet két alelnöke pedig Wukovics Pancsics Dejan és Kotroczó Levente. Az elmúlt évben Morvai Lajos töltötte be az elnöki pozíciót, ő azonban nem indult újra, Szaplonczay Makrina volt az egyedüli jelölt a posztra – vele beszélgettünk.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!